Kedvesünk mindig szem előtt lehet, ha elkészítjük ezt a csipeszes fényképtartót. Kellékek: szív alakú műanyag öntőforma, mini cserepek, 0. 8 cm átmérőjű farúd, mini facsipeszek, piros és bronzszínű festék, matt lakk, barna sizál, rézszínű gyöngyfűző drót, piros kásagyöngy, piros szív alakú gyöngy, gipsz
Egy kisebb tálkába keverjünk ki tejföl sűrűségű gipszmasszát, majd a masszát kiskanállal tegyük a szív alakú öntőformába. Egyszerre készíthetünk többféle mintájút is. A gipsszel teli öntőformát enyhén rázogassuk meg, hogy a gipsz felülete teljesen sima legyen. Kb. 30 percig hagyjuk a formában míg megköt, ezután óvatosan nyomjuk ki a formából. A széleket, ha kell, éles késsel igazítsuk le. Meleg helyre téve hagyjuk teljesen kiszáradni.
A farúdból fűrészeljünk le kb. 13-16 cm-es darabokat, a végeiket pedig csiszoljuk át. A csipesz egyik oldalára tegyünk ragasztót, és ragasszuk a levágott farúd végéhez. Arra figyeljünk, hogy a csipesz nyitható része, ahová a fényképet csíptetjük majd, a farúd végénél legyen. A ragasztáshoz használhatunk faragasztót, vagy ragasztópisztolyt is.
Ha a gipszfigurák teljesen kiszáradtak, mindkét oldalukat fessük be pirosra. Ha a szív felülete mintás, bronzszínnel húzzuk át a minták felületét. A mini cserepeket szintén fessük be, az oldalát és az alját pirosra, a peremét pedig bronzszínűre. A farudat és a ráragasztott csipeszt szintén bronzszínűre fessük be.
A farúd csipeszes végeire, a csipesszel ellentétes oldalra, tegyünk egy csík ragasztót, majd a szívecskék hátoldalának középét nyomjuk bele. A szívecskék kb. 1 cm-rel lógjanak túl a farúd végén.
A mini cserepek alján lévő lukakat újságpapírral tömjük be. Egy kis zacskót helyezzünk bele a cserepekbe, majd a tetejéig öntsünk bele vizet. Ezután a vizet öntsük ki egy tálba, és még egy nagyon kevés vizet adjunk hozzá. Kanalanként adagoljuk hozzá a gipszet, és keverjük tejföl sűrűségűre. Így pontosan annyi gipszmasszánk, mint amennyi a cserepekbe kell. A gipszet kanalazzuk a cserepekbe.
A szívecskés farudakat nyomjuk a cserepek közepébe. Ha kell, akkor egy pár pillanatig tartsuk a rudat egyenesen, hogy ne dőljön el. Arra azonban figyeljünk, hogy a többi cserépben a gipsz ne kössön meg idő előtt, mert akkor már nem tudjuk belenyomni a farudat. A gipsz tetejét fessük be bronzszínűre. Tartósabbá tehetjük, ha matt lakkal lefújjuk a cserepet és a szívecskés farudat.
Készítsük el a cserép tetejére a dekorációt. A barna sizálból tépjünk ki egy kisebb köteget, majd csavarjuk a farúd alja köré. A rézszínű drótból vágjunk le egy hosszabb darabot, és hajtsuk félbe. A feléhez fűzzünk egy szív alakú gyöngyöt, és a drótot csavarjuk meg fölötte. Ezután felváltva a szív alakú és a sima kásagyöngyöt fűzzük fel a drótra, és mindegyik fölött, változó hosszúságban tekerjük meg a drótot. A kész gyöngyös drót kb. 30 cm hosszú legyen. Ezután a gipszből készült szívecske alá ragasszuk fel a drót egyik végét, és tekerjük a farúd köré, majd a sizál köré. Befejezésül a kiálló sizálszálakat ollóval vágjuk le, hogy szép formás legyen.
Legújabb fórum üzenet
Írta: Czip Sziasztok !szeretnék 1 Halloween partyt tartani és kéne pár ötlet díszítésre, kajára, meg programokr [tovább ...] 04 szept : 14:45
Online
Vendégek: 18 Tagok: 0 Ezen a lapon: 5 Tagok: 19197, legújabb: Tüne
Ötlet
Nyomtatáskor előfordulhat, hogy nyomtatónk nem az eredeti méretben nyomtatja ki a sablont. Nyomtatás előtt ellenőrizzük a nyomtató beállítását. Ha kell, a sablont is elforgathatjuk nyomtatás előtt. Az eredeti méretek a leírásnál találhatóak. A sablonokat kedvünk szerint, több méretben is kinyomtathatjuk és elkészíthetjük.